Papagájok Oldala

A papagájok rajongóinak tábora egyre jobban növekszik. Szépek, okosak és szórakoztatóak, tartásuk pedig némi tapasztalat összeszedése után már nem is olyan bonyolult.

A papagájok nem a klasszikus értelemben vett háziasított állatok. Valójában ők még mindig vadak, ez az egyik fő jellemvonásuk. Háziállattá alakításuk mindössze néhány generáció óta zajlik, ezért a vadon élő állatok összes jellemvonását magukban hordozzák az egyébként jelentős változások ellenére is. Természetes környezetükben hangosak, pusztítóak és rendetlenek, és ugyanezt a viselkedést produkálják egy lakás nappalijában is. A papagájoknál sokkal ismertebb háziállatok, mint a kutya és a macska, évezredes nevelésen mentek keresztül, háziasításuk nagyon hosszú ideje zaljik már.



Ezzel a két, alapvetően ragadozó ösztönnel rendelkező állatfajjal szemben a papagájok zsákmányfajok, és túlélési ösztönökkel rendelkeznek, amelyek ismeretlenek a legtöbb ember számára. Ezzel a tulajdonságukkal függ össze az állandó "szövegelés", vagyis a kényszeresnek tűnő kommunikáció: folyton keresik a társaikat, igyekeznek meggyőződni róla, hogy a többiek rendben vannak. Természetes tehát az is, hogy a papagájok hajnalban és szürkületben minden nap „hangot adnak”, amikor az ember már vagy még inkább csendre vágyna.



Ezek a tulajdonságok sok esetben súrlódásokhoz vezetnek a szomszédban lakókkal. Egy barátságosra nevelt kutya vagy macska általában barátságos minden emberrel. A papagáj viszont azonnal eldönti, hogy egy emberi lény az ő "csapatába" tartozik-e, és eszerint viszonyul hozzá.



Az otthon tartott papagáj etetésekor oda kell figyelni néhány alapdologra, hogy a madár egészséges és hosszú életű lehessen. A csak magokkal történő táplálás hibájába sokan beleesnek, pedig ez egészségtelen, bár az ember számára persze rendkívül kényelmes is egyben. Bár ezek az állatok a legtöbb esetben erős szervezettel és jó fizikai adottságokkal rendelkeznek, az egyoldalú, csak magokból álló táplálkozás májkárosodást okoz náluk, mert a zsírtartalma túlságosan nagy és tápanyagtartalma alacsony. A természetben a papagájok ezt az extra zsírt lemozogják, de fogságban tartva a szervezetük nem tud vele mit kezdeni. Ezért változatosan, sok gyümölccsel és zöldséggel kiegészítve kell etetni őket.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 51
Havi: 259
Össz.: 21 828

Látogatottság növelés
Oldal: A papagájok természete
Papagájok Oldala - © 2008 - 2024 - papagajt.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »